Stuttgart, Németország, Porsche Arena. Árendás Tamás, Balogh Vivien, Hugyecz Zsófia, Ruttner Viktor, Schön Martin, Sugta Julianna, Toma Vilmos és Varga Csaba képviselték hazánkat a világbajnokságon. Nem is akárhogyan! Top 10-es eredmények és lélegzetelállító gyakorlatok a magyaroktól.
Az indoor-cycling, vagyis a teremkerékpáros szakág válogatottjánál kevés összetartóbb közösség volt jelen a 2021-es németországi világbajnokságon. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy az – egyelőre érdemtelenül kevéssé felkapott – művészkerékpár és kerékpárlabda versenyeket nemzetközi közvetítés hiányában is élőben követhettünk, hiszen versenyzőink egymás gyakorlatait adták élőben a legnagyobb közösségi portál felületein. Önmagában az lélekemelő volt, ahogyan egymást segítették és támogatták, az pedig hab volt a tortán, hogy a világ élmezőnyével tartották a lépést.
Kerékpárlabdában Árendás Tamás és Toma Vilmos szép játékkal a B döntőben második, összetettben a 8. helyen végzett, míg művészkerékpárban Varga Csaba 6., Schön Martin 7., Balogh Vivien és Sugta Julianna párosban szintén 8., Hugyecz Zsófi pedig 11. lett. Nem ment könnyen a felkészülés, hiszen a zárt terem használatát az elmúlt év korlátozásai megnehezítették, ennek ellenére teremkerékpárosaink kitartóan és szorgalmasan edzettek, készültek, amelynek meg is lett az eredménye.